A kei autó, amelyik megtanult igazi terepjárónak látszani — fillérekért
Egy japán tulajdonos egy hüvelykkel megemelte a kei autóját, Geolandar gumikat húzott rá, és 100 jenes bolti matricákkal építette újra a kinézetet.
A Daihatsu Taftot általában olcsó városi kei crossoverként veszik meg — és a történet jellemzően itt véget is ér. De egy japán tulajdonosnak más tervei voltak. Nem épített nagy expedíciós járművet. Nem költött százezreket jenben márkajelzésű kitre. A Taftját egy aprócska „amerikai haszongépjárművé” alakította, igazi outdoor karakterrel — nevetségesen alacsony költségvetésből.
Az alap egy használt Taft G Turbo volt, amelyet körülbelül két éve vásárolt. A logika szinte szégyenletesen egyszerű volt: elérhető ár és szögletes karósszeria, amely szó szerint könyörgött a customozásért. A tulajdonos egy hüvelykkel megemelte, 14 colos Daytona acél keréktárcsákat és Yokohama Geolandar X-AT gumikat tett rá. Igazi terepjáró? Persze, hogy nem. De vizuálisan a kei autó végre megkapta pontosan azt, ami a gyári Taftból hiányzott — szilárdabb tartást, durva mintázatú gumikat és egy kis SUV jelenlétét, nem pedig csupán újabb magas városi autót.
A legizgalmasabb azonban nem a felfüggesztés. Hanem a részletek. A gyári tetőcsomagtartón most egy INNO légterelő ül, amely korábban egy Mira Ginón élt. Az ajtók és a hűtőrács feliratai ábécé-matricákból vannak összerakva, amelyeket egy 100 jenes boltban vásárolt. A rácsban lévő háló pedig egyszerű műanyag háló egy barkácsboltból. Rögzítés? Kétoldalas ragasztószalag és gyorsállító pánt — hogy mindent le lehessen szedni, és az autó bármikor visszatérjen a gyári állapotba.
A gyári Ceramic Green Metallic szín maradt a dominans, a fehér akcentusok pedig szétszóródtak a tükrökön, a ködlámpa-keretekén, a hátsó díszítőelemeken és a beltérben. A sárga betétek a váltókar, a szellőzők és a műszerfal körül fehér lakkfestékkel lettek újrafestve — ugyanazzal, Daisó-ból. A titok nem a sprédobozs árában rejlik. A titok az előkészítésben van: egy tapadó-alapozó és néhány vékony réteg egy otthon készített munkából valami olyat csinált, ami úgy néz ki, mint egy gyári opció.
És itt jön a csavar a kei szegmensben — ez a Taft még csak meg sem próbál versenyezni a Suzuki Jimnyvel. A Jimny drágább, terepen komolyabb és a hétköznapokban dorombolóbb. A Taft teljesen más játékot játszik: város, hétvégi kirándulások, strand, természet háttérben készült fotók, némi rossz út és sok vizuális karakter. Éppen ezért a hegesztés, sarokcsiszoló és drága márkás kitek nélküli tuning itt nem barkácsmunkának, hanem tudatos döntésnek tűnik.
Ez a projekt nem a méretével nyűgöz le. A pontosságával. A tulajdonos nem próbálta a Taftot olyanná változtatni, ami nem ő. Csupán meglátta azt a képet, amely már el volt rejtve abban a szögletes burokban — és előhúzta.